Feledésbe merülő versek sorozat 2. : Szellő és nap a Golgothán
Szellő és nap a Golgothán Hol valál te, nyájas, déli szellő, lombos erdők bokrain nyögellő, hol valál te játszi fuvalom!? Mikor Jézust fölfeszítni nem félt az irigység, a bűn s rágalom! "Ott repkedtem arcának örüle, verítékét, mely szent képén üle, letöröltem gyöngén, nyájasan, s ajakának sóhaját, nyögését égbe vittem puha szárnyamon!" Hát te hol voltál nap szép sugára! Mikor Jézust a kereszt fájára fölfeszítni nem borzadt a gőg? S a halottak sírból is kikelvén vélem együtt mindent láttak ők! "Mikor Jézus a végsőt lehellé, visszabújtam egy borulat mellé; iszonyodtam nézni annyi bűnt ... !" Napsugár így válaszott szellőnek, s játszi szellő sírva messze tünt. Írta: Pájer Antal. Megjelent a Fekete Péter által összegyüjtött Legendák, verses Krisztuslegendák és Krisztusmondák című műben, melyet kiadott Welker József Budapesten. (feltehetőleg az 1940-es években)