Feledésbe merülő versek sorozat 1. : Galamb a fővárosban

Galamb a fővárosban 

 

Szűk utczákon barangoltam,
Komor, néma, csüggedt voltam;
Lótó-futó ember-árban,
Mint az érnyék ingva jártam.
Gond kisértetett, fájt a lét;
Undorított füst, szemét.
 
És a mint így sápadt arczczal, 
Torkig voltam a létharczczal,
S meg szerettem volna halni,
Tündérjárta átsuhanni:
Sártól, füsttől feketén
Egy galamb hullott elém.

Kimerülten verte szárnyát.
Isten tudja : merre szállt át,
Hol ez a szenny reá hullva,
Honnan, füsttől elkábulva,
Karikázott lefelé,
S lerogyott lábam elé! 

Mikor fürdött fehér szárnya
Verőfénybe', illatárba'?
Mikor ült meg templom tornyán?
Harmat mikor rengett tollán?
Kicsi, hamvas lány-kezen
Mikor várta bűzaszem?

Jó ég tudja, hogy mióta
Nem búgott a galambnóta!
Szabad, szellős, tiszta dúczban,
Hű párjával összebujtan,
Majd csapongva fent s alant,-
Régen volt ő víg galamb.

Most egész nap nyughatatlan,
Vergődik a füstben, zajban;
Éji fészke kémény alja,
De onnan is kizavarja
Lárma, széngőz, denevér ...
Így az élet hej, mit ér!

Tolla sáros, szárnya tépve ...
S fut, tolong az utcza népe;
Ki látná itt a galambot,
Hogy kifáradt, összeomlott! ...
Ha szegény végsőt piheg :
Nem siratja senki sem.


Írta: Rudnyánszky Gyula a Költemények című művében, amit Győrben adtott ki Gross Gusztáv és testvére circa 1890 körül.

 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Séta az ötven év előtti Pestről a mai Budapestre (1928) a Váci utca

Miért is volt menő hely mindig is a budapesti Király ucca/utca ?

Amit minden magyarnak tudni kell a Nobel Díjról!